A kiírás szövege
Menü
Életterületek
Legújabb termékeink
Keresés:

Válassz az alábbi keresési lehetőségek közül:

Feng Shui tanácsadás:
Tértisztítás

A tértisztítás elvi hátterét és gyakorlati megvalósítását részletesen taglalja Szilvásy Judit a Feng Shui nőknek / férfiaknak című könyvének "női" részében. A technikát villám tréningünkön is megtanulhatod (lásd a Tanfolyam időpontok oldalon!) Itt csupán nagyvonalakban ismertetjük az eljárás célját.

Mikor és miért van szükség tértisztításra?

A bennünket körülvevő tér (pl. a lakásunk, munkahelyünk belső tere) nem csupán egy falak által határolt terület; ennek is energiája van, sőt "emlékezni" is képes. Ez a nevetségesnek tűnő kijelentés azt jelenti, hogy emberek, történések, hangulatok, emlékek, mind-mind nyomot hagynak a térben: a tér eltárolja a negatív és pozitív rezgéseket, és ezekkel tovább is tud hatni azokra, akik benne tartózkodnak.

Talán érezted olykor gyerekkorodban, amikor bementél szüleid szobájába, hogy szinte fagyos a levegő... és csak később tudtad meg, hogy egy veszekedésen voltak túl éppen akkor. Vagy betoppantál a főnököd irodájába, és felállt a hátadon a szőr... és csak később tudtad meg, hogy épp akkor hoztak meg ott egy kellemetlen utóhatású döntést...

De ugyanennek a fordítottját is megélhetted már: beléptél egy lakásba, amely szinte rabul ejtett és úgy jöttél oda, mintha hazaérkeztél volna... és talán sosem tudtad meg, hogy abban a térben nagyon boldog emberek élnek, akikkel csupa kellemes esemény történik.

A tértisztításra akkor van szükség, amikor igazából nem tudjuk megmagyarázni, miért, de nem érezzük jól magunkat a lakásban... Olyan események, amik ezt eredményezhetik, a következők lehetnek:

  • új lakásba költözés
  • nagyobb viták, veszekedések, "családi drámák" után (lehetőleg, amikor már rendeződött a hangulat)
  • válás, szakítás után
  • kellemetlen vendég, beteg, rosszindulatú, pesszimista ember távozása után
  • munkahely elvesztése után, ill. új munkába állás előtt
  • betegségből való felgyógyulás után
  • haláleset után
  • ... de olyankor is, ha úgy érezzük, rajtunk kívül mások is tartózkodnak a lakásban (nem fizikális létben...)

... egyszóval valamennyi olyan esetben, amikor újat kezdünk...

Feng Shui praktikák:
Tértisztítás

A tértisztítás elvi hátterét és gyakorlati megvalósítását részletesen taglalja Szilvásy Judit a Feng Shui nőknek / férfiaknak című könyvének "női" részében. A technikát villám tréningünkön is megtanulhatod (lásd a Tanfolyam időpontok oldalon!) Itt csupán nagy vonalakban ismertetjük az eljárás célját.

A tértisztítás után érezhetően növekedni fog lakásod energetikai háztartása: a problémák könnyebben megoldódnak, vagy rájössz, nem ily olyan nagyok, mint amilyennek eleinte gondoltad őket... mérhetetlenül jobban fogod érezni magad a lakásban...

Ha úgy érzed, egyedül nem boldogulnál a tértisztítással,
kérheted szakértő segítségét 06-30/ 63-111-38.
Szilvásy Judit 06/30 95 905 95

Előkészületek

A tértisztítás előtt szerezd be a következőket:

  • 2 szál füstölő
  • 1 db. fehér gyertya
  • 1 db. piros virágfej - a boldogság szimbóluma
  • 1 db. sárga virágfej - az öröm és nevetés szimbóluma
  • 1 db. fehér virágfej - a gyógyulás szimbóluma
  • 1 db. fém csengő
  1. Mindenek előtt rakj rendet az egész lakásban és takaríts ki
  2. A tértisztításra válassz nyugodt, csendes időszakot, amikor egyedül vagy, ráérsz, nem sietsz sehová. Kapcsold ki a Tv-t, rádiót, telefont, hogy semmi ne zavarjon a tevékenységben
  3. A tértisztítás előtt tisztálkodj meg. Ha nemrég zuhanyoztál, akkor is mosd meg a kezed, arcod és a lábad! Öltözz fel szép, rendes ruhába, szinte ünneplőbe, semmiképp ne azt az otthoni, mindennapos, megszokott viseletet használd, amiben mondjuk a postást várod, vagy leugrassz a közértbe! Vedd le ékszereidet és a cipődet!
  4. Gondoskodj a spirituális védelmedről, legyen nálad (pl. a nyakadban) egy olyan tárgy, ami akár vallásodat, akár más jellegű meggyőződésedet tükrözi. Lehet ez akár egy amulett is. Ajánlom figyelmedbe pl. a Maya gömböt, mely mindenféle vallástól és világnézettől független, ám hathatós spirituális védelmet nyújt viselőjének a mindennapi életben, de akár tértisztítás során is.

A tértisztítás menete

(Ha többszintes házban élsz, az alábbi procedúrát minden egyes szinten végezd el egymás után! Az emeleten a "bejárati ajtó" szerepét az a pont veszi át, ahol felérsz az emeletre.)

  1. A lakás geometriai középpontjában helyezd el a fehér gyertyát a három virágfejjel körülvéve, valamint az egyik füstölőt! Gyújtsd meg a gyertyát és a füstölőt! Amíg ezek égnek, hangolódj rá a lakás "lelkére": személyesítsd meg és beszélgess vele! Gondold el, hogy él, teret ad neked, hogy te is élhess... olykor jó dolgokat hoz az életedbe, máskor nehézségeket támaszt eléd... Beszélgess el a lakásoddal (annak lelkével, szellemével), köszönd meg neki a jót, és igyekezz megbocsájtani neki a nehézségekért... Amikor úgy érzed, hogy beleborzongsz ebbe a beszélgetésbe, akkor csináltad jól!
  2. A lakásod bejáratánál gyújtsd meg a másik füstölőt! Mondd, hogy meg akarod tisztítani a lakást, hogy jobban érezd benne magad szeretteiddel, majd indulj el a füstölővel a lakás falai mentén balra. Az óramutató járásával megegyező irányban haladj körbe, és a füstölőpálcikát mozgasd a szobafestő mozdulataival a falak mentén! E közben mondogasd magadban az "om mani padme hum" közismert mantrát! (Ha menet közben ajtóhoz érsz, nyiss be, és abban a helyiségben is haladj az óramutató járásának megfelelően körbe, majd onnan kiérve folytasd tovább az előző helyiségben, amíg a bejárati ajtóhoz vissza nem érsz!)
  3. A bejárati ajtóhoz visszaérve a füstölővel rajzolj egy fekvő 8-ast a levegőbe, ami a végtelenség szimbóluma! A folytatás előtt újra mosd meg a kezed, karod, arcod!
  4. Ugyanezt csináld végig úgy, hogy most a falak mentén tapsolva jársz körben! Figyelj oda arra, hogy ne unottan imitáld a tapsolást, hanem jól hallható visszhangja is legyen! A folytatás előtt újra mosd meg a kezed, karod, arcod!
  5. Fogd a fém csengőt, és csináld végig újra az előző kört a csengővel csengetve.
  6. Szedd össze a füstölők és a gyertya maradékát, valamint a virágfejeket, és azonnal vidd ki őket a lakásból (nem elég a konyhai szemetesbe dobni, vidd ki őket a lakásból)!
  7. A szertartás végeztével fürödj meg, zuhanyozz le!

Belépés
Kiemelt oldalaink
Kiemelt termékeink